Egyiptom - papírok - Kairó

Reggel az első dolgunk az volt, hogy bejelentkezzünk alexandriai lakosnak a helyi hivatalban. Ez azért volt szükséges, mert csak egy helyi lakos tud felhatalmazást adni valakinek, aki a motorok szállítását intézi. Így most alexandriai lakos lettem. Ez fél óra alatt megvolt, és innen mentünk az alexandriai önkormányzathoz, hogy felhatalmazást adjunk az ügyintézőnek. Itt sorszámot kellett húzni, és az egész pecsételés reggel kilenctől délután négyig tartott, de végül meglett ez is. Közben egy kávézóban várakoztunk a hivatal mellett.

Olyan volt mint a filmekben, régi gyarmatosítási korból megmaradt épület, és azóta sem csináltak rajta semmit. Meglátszik rajta az idő vasfoga, de ettől lesz különlegesen autentikus. Amikor odaértünk, akkor tele volt a kávézó terasza vendégekkel, de amikor a tulaj meglátta, hogy tíz külföldi szeretne kávét, akkor hirtelen felpattintott két ott ücsörgő vendéget, 15 másodperc alatt összerakott három asztalt és odavitt tíz széket. Olyan gyorsan történt minden, mintha egy akciófilmben lettünk volna.

Kimentem a mosdóba, ami a konyha mellet van, és ott voltak kikészítve a vízipipa töltelékek, és a kávés edények. Az egész konyha olyan füstös volt, amit gondolom soha nem újítottak fel, hogy minden fekete volt. A kávézóban ücsörögve néztük a város zsibongó nyüzsgését, ami folytonos autó dudálással volt aláfestve.

Rengeteg ember mászkál az utcákon, és a cipőpucoló fiú a kirakat padkáján olyan kiegészítése ennek a múltat idéző kavalkádnak, amilyet az ember csak filmekben szokott látni. Itt megállt az idő, és mégis valahogy belefolyt a jelenbe. Olyan ez, mintha a egy csomó kis időburok alakult volna ki a térben, és mi ki be mászkálhatnánk rajta.Valóban meg lehet itt Egyiptomban találni az Indiana Jones feeling-et minden szemszögből, csak figyelni kell a részletek összhangját.

Azt mondják, hogy van egy legenda, miszerint itt Egyiptomban alakult ki először a harmónia. Érdekes filozófia ez a zűrzavar országában, de ha elég nyitottak vagyunk, akkor fel tudjuk fedezni a sokszínűségben a közös pontot, és pont ez az, ami a harmónia alapja, még akkor is ha minden kaotikus. Ptolemaiosz építette i.e. 3. században a híres alexandriai világítótornyot, ami a világ hét csodájába tartozik, de több földrengés miatt az egész összedőlt és a tengerbe esett. Most csak egy erődítmény áll a helyén, de búvárok megtalálták a maradványait a tengerben.

A motoros, aki elveszítette az egyiptomi vezetői jogosítványát pedig még el kellett, hogy menjen a helyi rendőrkapitányságra, hogy bejelentse az okmány elvesztését. Ma belenyúltam a Földközi-tengerbe is, és most már miután átutaztuk teljes Afrikát, kezdve lent délen az óceánokkal végül itt fent a tengerrel a kezemben, átjárta a testemet egy spirituális hullám, ami a szívembe zárta Afrikát örökre.

Délután még átpakoltunk mindent, este pedig megyünk valami spontán helyre vacsorázni.

Reggel még mindenki pakolászott valami a motorján, és átparkoltuk egy őrzött parkolóba. Ez egész délután egyig elhúzódott, és csak ezután indultunk Kairóba. Szokatlan volt ennyi motorozás után utasként aludni a buszon, de jólesett egy kicsit pihenni. Késő délután érkeztünk meg, és a hotel, amit lefoglaltunk már foglalt volt, mert valakik időközben bejelentkeztek. Ilyen itt a helyzet, aki előbb van ott, az kapja a szobát.

Viszont egy utcával arrébb sikerült hotelt találni. Itt néhányan saját szobát kértek, én pedig másodmagammal vagyok egy szobában, de olyan szerencsénk van, hogy a mi szobánk a negyedik emeleten van, és direkt kilátásunk van a piramisokra.

Minden piramis karnyújtásnyira van, sőt még a nagy szfinx is látszik az ablakból. Este a vacsora után még az erkélyről megnéztünk egy fényshow-t is a piramisoknál. Ma még az eső is esett egy picurkát, csak hogy megmutassa nekünk, hogy még a piramisok is megáznak néha.

Reggel a piramisok látványára ébredni egy kicsit olyan volt, mint álomban az álom. Reggeli után átgyalogoltunk, körbemászkáltunk mindent a piramisok körül, és a két nagyobb piramisba én be is mentem. Olyan szerencsém volt, hogy az egyikben teljesen egyedül voltam a teremőrrel, ő pedig megint nagyon előzékeny volt velem, és minden irányból megengedte, hogy fényképezzek, sőt még a szarkofágba is bemászhattam. A piramisok azon kívül, hogy monumentálisak, még ötvözik az idő végtelenségét, a túlvilág kapuját, és valami földönkívülit is. Lehet elfogadni azt, amit az iskolában tanítanak, de aki igazán kíváncsi az nem elégszik meg a sablonos válaszokkal.

Ebéd után elmentünk a kairói múzeumba, ahol végtelen számban vannak kirakva az ásatások során talált régészeti leletek. Ezek láttán beindul az ember fantáziája, és ha jól odafigyelünk a részletekre, akkor több kérdés merül fel bennünk, mint amennyi választ kapunk. Olyan tárgyak vannak itt, amik valamilyen titokzatos nyelven suttognak hozzánk, és jelzik, hogy valamikor itt olyasmit tudtak, ami felülmúlja a mostani civilizációnkat is. A múmiák látványa ijesztően olyan, mintha két világ közt lebegnének még most is, és akármelyik pillanatban felkelhetnének.

A múzeumból a kairói piacra vezetett az utunk, ami olyan kis keskeny labirintusszerű utcácskák útvesztője, ami magába szippant, és örökre rabul ejt. Végtelen kacat van itt bezsúfolva apró kis boltocskákba.

A fűszeres utcában olyan illatok, és szagok keverednek a levegőben, hogy nem tudtam eldönteni összeesek-e vagy siessek tovább. Az utcák olyan keskenyek, hogy a felhalmozott áru összecsukódik a fejünk felett, mint egy alagút, és olyan érzést kelt, hogy a végén összeszűkül mint egy zsákutca, ahonnan nincs menekvés. Közben annyi ember préselődik ezekbe a sikátorokba, mint hangyák a hangyabolyban.

A piacról a Níluson várakozó hajóra mentünk egy hajókázásra, ami egyben egy étterem is, így itt vacsoráztunk. Nappal Kairó olyan mint egy atomrobbanás a világvége után, szürke lepukkadt elhagyatott piszkos házak és utcák, de ennek ellenére van valamilyen charme-ja, amitől lüktet az egész város, és érezteti, hogy itt összpontosul a történelem eszenciája.

Este a Nílusról kivilágítva néztem a várost, és ott volt előttem Kairó éjjeli arca, ami teljesen más hangulatot varázsolt elém. Hipnotizáltak a város fényei, amit csak felerősítettek a Nílusban hullámzó csillogó tükröződések. A hajón vacsora után egy hastáncosnő forrósította a hangulatot.

Vacsora után visszajöttünk a hotelba, hogy összecsomagoljuk a dolgainkat, mert éjfélkor indulunk a repülőtérre. Ma véget tér az afrikai utunk, és visszautazunk Európába, hogy tovább tekerjük a mókuskereket.

Egyiptom - Alexandria - 15000 km

Kilenc órakor keltem ma fel, de így is csak hat órát aludtam, mert három óra után voltam csak az ágyban. Éjfél után érkezett meg a BMW egy kamionon, azt még le kellett emelni, és ma megpróbálják beindítani. Az is probléma volt, hogy akkumulátortöltőket szerezzenek, de talán az is megoldódik a mai nap folyamán.

Tíz órakor elmentünk a királynők völgyébe. Itt több sírkamra is van, de a leghíresebb és legnagyobb az a Nofertiti sírkamrája, aki Ehnaton fáraó felesége volt. Ezeket aprópénzért meg lehet nézni, de külön egy rakás pénzt kell fizetni, hogy az ember bemehessen Nefertiti sírkamrájába is. A bejáratnál a teremőrnek mondtam, hogy messze van a pénztár, szeretném nála megvenni a jegyet, és ő szerencsére megértő volt. Sőt amikor bementem a szája elé tartotta a mutatóujját és jelezte, hogy fotózhatok is.

Olyan szerencsém volt, hogy csak én voltam az egész járatrendszerben. Annyira segítőkész volt a teremőr, hogy még a lezárt oldalkamrákat is kinyitotta, és oda is beengedett, hogy megnézhessem. Úgy éreztem magam ott lent egyedül turisták nélkül, mintha Indiana Jones lennék, és egy titkos rejtett információ jutott a birtokomba. Más régészeti ásatásokat is megnéztünk a környéken, de Nofertiti ma is itt bolyongó szelleme hatott rám a legjobban.

A mai szabadnapot néhányan kihasználták, hogy szerelgessenek a motorokon. Kiderült, hogy túl vékony és hosszú volt a kábel a BMW-n, és amikor ezt kicserélték vastagabbra, akkor beindult. A generátor továbbra is rossz, mint a KTM-en, de legalább a kívülről hozzácsatolt autóakkumulátorral működik. Így most újra teljes a csapat, csak esténként kell feltölteni az akkumulátorokat, és akkor minden rendben lesz.

Este elmentünk még másik ősi romokat is megnézni Luxorban. Taxihajóval keltünk át a Níluson, hogy a másik oldalon lévő romokat is megnézhessük. A Karnak templomot néztük meg este egy fényekkel illusztrált időutazáson, ahol megpróbálták átadni az ősi hangulatot, ami akkoriban itt meghatározta az életet. Ehnaton fáraó volt az, aki megreformálta az addigi vallást, egy csomó új szabályt vezetett be, és hatalmas építkezésekbe kezdett. A monumentális oszlopok közt mászkálva érződött, hogy ami akkor itt zajlott az hatalmas erővel bír.

Mielőtt visszamentünk volna a hotelba, még megálltunk egy autentikus helyi étteremben vacsorázni a Nílus partján. Itt már érződik, hogy tél van, mert nagyon hűvös a levegő este. Nappal is csak ritkán volt 20 foknál melegebb.

Reggel folytattuk az utunkat egy darabig a Nílus mentén, és utána a sivatagon keresztül, de ezúttal aszfaltos úton. Ma is elkapott minket egy kisebb homokvihar, de nem volt szörnyű, elég erősen fújt a szél, és tele volt a levegő homokkal. Kicsit több mint 400 km-t kellett ma vezetni.

Itt Egyiptomban a fáraók kora után a kereszténység volt a vallás, amit később muszlim vallás váltott le, de a mai napig rengeteg kopt keresztény vallású ember él még itt, akiknek szintén sok templomuk van. Érdekes látni, ahogy a muszlim többségű országban a mecsetek mellett templomok is tornyosodnak a magasba hatalmas keresztekkel a tetejükön. Itt fontos az embereknek a vallás, így a keresztény templomok is tele vannak hívőkkel.

Az út végén letértünk a főútról, és kis zerge utakon és világvégi falvakon keresztül jutottunk el a sivatagban felépített motelig. Ezt egy volt orvosnő építette 2011-ben, amikor nyugdíjba vonult. Nincsenek gyerekei, és ez a kastélyra hasonlító épület a birtokon az élete műve. Kis sziklákból épült kunyhókban alszunk. Az ebédlő mellett van egy kápolnára hasonlító könyvtárszoba is. Mi vagyunk itt az egyetlen vendégek, és el sem tudom képzelni, hogy ki az, aki ide a világvégi, sivatagszéli szállásra téved. Mindenesetre egyedi érzés nem egy zsúfolt városban hotelban aludni, hanem mindentől távol.

Reggel induláskor 7 fok volt, és délig érte csak el a hőmérséklet a 10 fokot. Nagyon hideg volt így motorozni, már kezdtek zsibbadni az ujjaim is annak ellenére, hogy működött a kormánymelegítés. Gyorsan haladtunk, mert aszfalt úton mentünk, sőt ez valamilyen autópálya volt, ezért nem kellett falvakon sem átmenni. Kairón keresztül vezetett az utunk, a városi dugóban a motoromon világítani kezdett az olaj lámpa, és ezzel egy időben rohamosan nőtt a motor hőmérséklete is.

Teljesen felforrósodott és vészesen villogott minden vészjelző a kijelzőn. Ekkor érkeztünk meg pont a piramisokhoz, és néhány fotó után megnéztük, hogy mennyi olaj van a motorban. Legnagyobb meglepetésre, még több is volt a kelleténél. Újra beindítottam a motort, és semmi gond nem volt, ezért tovább haladtunk.

Amikor megérkeztünk Alexandriába a városban újra felforrósodott a motor és világított minden a kijelzőn, jelezve, hogy mindjárt felrobban. Akkor az egyik lámpánál lenéztem és láttam, hogy nem működik a ventilátor. Ezért volt rendben minden nyílt úton, mert addig léghűtéssel sikerült csökkenteni a motorhőt, de városi dugóban már kellett volna a ventilátor is. Valami gond van a termosztáttal, vagy a ventilátorral, de már semmit sem próbáltunk meg rajta javítani, mert már a célegyenesben voltunk.

Végül mindannyian egészben megérkeztünk a Földközi-tengerhez, és így sikerült több mint 15000 km motorozással átszelni teljes Afrikát délről északra. Viszont még nincs vége mindennek, mert holnap még vár ránk a motorok bonyolult bürokratikus hazaszállítási procedúrája. Ez nem lesz könnyű mivel azon felül, hogy különben is nagyon kiszámíthatatlan az egész ügyintézés, az egyik motoros elveszítette a rendszám-tábláját, egy másik motoros pedig elveszítette a jogosítványát, amit az egyiptomi hivatal állított ki. Ezt pedig kiutazáskor vissza kellene adni.