Szudán - Sivatag - Egyiptom

Még az este lefekvés előtt benzint töltöttünk a motorokba a terepjáróban lévő kannákból, hogy másnap minél előbb el tudjunk indulni. Egy ajánlatot is kaptunk a hotel tulajától, mert ismert valakit, aki szívesen elkísér minket a három napos sivatagi útra, és az ő terepjárójába pakolhatjuk az összes táskát, ami a motorjainkon van. Így rengeteg súlytól megszabadulhatunk, amikor majd a homokban kell vezetni, ez sokkal könnyebbé teszi majd a sivatagi vezetést.

Harminc kilométert kellett vezetni, mire kiértünk Kartúmból. Reggel még kellemes volt a 34 fok, de később negyven fok fölé emelkedett újra a hőmérséklet. Ma 440 km-t kellett vezetni, de szinte tökéletes aszfalton tudtunk menni, így ma nem volt szükség kátyúkat kerülgetni. Ez az út már a sivatagba vezet, és körülöttünk csak homok volt, és semmi más. Útközben megálltunk egy útszéli tákolmányban kávézni. Egy fiú készítette a kávékat a már megszokott parázson főzve, és bevallom nem tudom mi a titka, de brutálisan finom volt feketén tej és cukor nélkül is.

A mai utunk végén megérkeztünk a szudáni piramisokhoz. Miután körbemászkáltunk a környéken benzint akartunk tölteni, és azt hallottuk, hogy a közeli faluban van benzin a benzinkúton. 30 liter benzin kb. 2 euróba a kutakon. Azután a terepjárót is odament, hogy a kannákat is töltsék tele, mert majd a sivatagban szükség lesz rá, de nem adhattak kannákban benzint. Így ma a fordítottját csináltuk, mint eddig és kiszívtuk a benzint a motorokból a kannákba, és újra elmentünk a benzinkútra a motorokba tölteni.

Hatalmas sor állt a kútnál, mert ritkaság, hogy van benzin, de ez nem volt gond, mert a szudániak nagyon vendégszeretők, és segítőkészek. Amikor látták, hogy messziről jöttünk és ott állt a rengeteg motor, akkor előreengedtek minket, az első motoros kapott is benzint, de amikor a második odaállt, akkor elment az áram. Ott vártunk több mint egy órát, és annak ellenére, hogy időben ott voltunk, megint kezdett késő lenni és sötétedett már. Mi pedig mára a sivatagba terveztünk vadkempinget. Csak vártunk, hogy megjöjjön az áram, de egyszer csak szóltak, hogy nagy a baj, és az egész országban elment az áram. Ezért biztos nem fogják gyorsan megjavítani, így bezárták mára a benzinkutat.

Egyre jobban erősödött a szél és sivatagi homokviharrá alakult. Mivel süvített a szélben a rengeteg homok, és sötétedett is, már senkinek nem volt kedve sátorozni, ezért kerestünk egy motelt a közeli faluban, és szerencsénk volt, mert pont volt elég szobájuk is. Nagyon lepukkadt luk ez a semmi közepén, de aludtunk már rosszabb helyen is. Mivel nem volt áram, ezért fejlámpákkal mászkáltunk, én pedig a mosdóban poénból felkapcsoltam a lámpát, és legnagyobb meglepetésemre működött, volt fény, de csak itt ezen az egy helyen, csak nálam. Senki sem érti, hogy ez miként lehet. Remélem az éjjel jól kialszom magam, mert holnap rengeteget kell vezetni homokban. Ez már a núbiai sivatag, ami a Szahara része.

Reggel egy kis homokban való vezetéssel kezdődött a nap. Volt aki már ekkor jelezte, hogy ez nem fog menni és ő inkább aszfalton vezet. Elindultunk a falu szélére, ahol két út állt előttünk, a núbiai sivatag végtelen homokja, és a sima aszfaltos út. Mire odaértünk hatalmas sivatagi homokvihar keletkezett, ettől még néhányan megijedtek, így öten vágtunk neki a sivatagnak, és a többiek a rendes úton haladtak tovább. A sivatagon keresztül vezető szakasz kb. 500 km, így csak majd két nap múlva fog találkozni a csapat. Minél jobban haladtunk a sivatagban, annál jobban kezdett fújni a szél, és annyi homok volt a levegőben, mintha ködben vezettünk volna.

Semmit nem lehetett látni, csak az előttem haladó pislákoló piros lámpáját. Az elől haladó GPS segítségével haladt bele a fehér szemcsés tejszerűségbe. Földönkívüli élmény volt megtapasztalni a sivatag végtelen nagyságát, főleg viharban volt ez nagyon kalandos. A talaj egyszerre csúszik, mint a jég, és ragad mint a sár. Ennek a kettőssége teszi semmihez sem hasonlíthatóvá a sivatagi vezetést. A motor folyton ki akar csúszni, de mégis közben a homok megfogja, viszont fontos gyorsan haladni, mert ha lassan halad az ember, akkor elakad, és el is eshet. Furcsa érzés az, ha elkezd imbolyogni alattunk a motor, akkor nem lassítani kell, hanem gázt adni, és akkor kihúzza magát a motor. Nagyon trükkös így vezetni, de az egyik legfantasztikusabb élményt adja, amit eddig éreztem.

Kb. 200 km vezetés után a semmibe letáboroztunk. Felállítottuk a sátrakat és tábortüzet raktunk. Főztünk valami kaját a nálunk lévő zöldségekből és tésztából. Minden tiszta homok volt, olyan helyekre is behúzódott, ami teljesen, hermetikusan le volt zárva. A sátramon és a motor tartálytáskáján tönkrement a cipzár a rengeteg homoktól. Furcsa érzés volt olyan helyen sátorozni, ami körül több száz kilométerre nincs semmi más, csak homok.

Reggel még raktunk egy kis fát a tűzre, amin kávét főztünk. A fát mi vittük magunkkal a terepjáróban, de a táboruk mellett is volt két fa, aminek az apró gallyait szintén összegyűjtöttünk a tűzhöz. Csodafák ezek, amik még a sivatagban is megtalálják maguknak az élethez szükséges vizet. Talán azért van ez, mert mellette van néhány kődomb, ami megfogja a szelet, és az a kevés eső, ami esik is lefolyik a fákhoz. Mi is azért választottuk ezt a helyet a táborozáshoz, mert a hegy tövében kisebb a szél ereje.

Hajnalban feltöltöttük a tartályokat a terepjáróban lévő kannákból, és indítottuk is a gépeket, hogy haladjunk tovább, de a KTM és a Honda nem akart beindulni. Akkor kellett rádöbbennünk, hogy átvertek minket és pancsolt volt a benzin. Ezért ki kellett ereszteni a benzint a két motorból, és másik kannákból feltölteni, de a csövekben még marad a régi benzinből, így alig sikerült csak életet lehelni a két motorba, sőt a Hondának az akkuja is lemerült, így azt még külső segítséggel is kellett élesztgetni. Mikor benzinátömlesztésnek vége volt indultunk volna, de az én motorom valamiért nem akart elindulni, amikor elsőbe tettem és gázt adtam, akkor lefulladt. Először rögtön itt is a silány benzinre gyanakodtunk, de rájöttünk, hogy elakasztottam valamivel az alsó biztonsági kapcsolót, ami megakadályozza, hogy elinduljon a motor, ha a kitámasztólába nincs fent. Láttuk, hogy széttört ez a kapcsoló, így rögtönözve leszedtük, és rövidre zártuk. Most már végre indulhatott az út tovább.

Valamikor útközben az egyik BMW-s szólt, hogy neki egyre kevesebb az áram az akkujában, megállapítottuk, hogy nem tölt vissza a motorja. Részben szét lett szedve a motorja, és kiderült, hogy az áramfejlesztő generátora ment tönkre. Mivel az ilyen motorok nem tudnak akkumulátor nélkül működni, neki is vége lett a motorozásnak, és csatlakozott a terepjáróban a KTM-s kollégához, akinek szintén hasonló hibája volt. Az ő motorja már úton van a határ felé egy kamionon. A BMW pedig a terepjáró mögé lett erősítve.

Így most négyen folytattuk az utat motorokon, két motoros pedig a terepjáróban utazott tovább. Miközben vezettünk a másik KTM is megállt és amikor visszamentünk megnézni, hogy mi történt kiderült, hogy leszakadt a kipufogója, ezért azt is le kellett vágni, így brutálisan hangos lett, de legalább mehettünk tovább. Nem sok időre rá megint megállt a KTM, de ezúttal végleg, mert leégett a kuplungja, így most már ő is kiesett a játékból. Ez eléggé megbonyolította a dolgokat, mert már foglalt volt a hely a terepjáró mögött, így mindent ki kellett pakolni belőle és a KTM felkerült a hátsó raktérbe, a BMW pedig vissza a terepjáró mögé.

Még szerencse, hogy felfogadtunk, egy kísérő terepjárót a csomagjaink cipelésére, mert most ott utazik a három kiesett motoros. Ráadásul egy csomó mindent a sivatagban kellett, hogy hagyjunk mert nem lett volna hely a motornak a terepjáróban. Ma este találkoznunk kellett volna a csapat másik felével, de mivel egy csomó váratlan esemény történt, ezért nem sikerült sötétedés előtt kijutnunk a sivatagból. Így most újra a sivatagban kell, hogy sátorozzunk, sőt ma este még egy kevés eső is esett, de a sivatagi viharnak is van pozitívuma, mert így legalább nem volt 40 fok felett a hőmérséklet.

Napközben kicsivel harminc fok felett volt a hőmérséklet, de éjjel fáztam egy kicsit, ezért még a hálózsákra ráterítettem a motoros kabátomat is. Ráadásul mivel a cipzár tönkrement a sátoron, ezért egy kicsit nyitva is van a sátor bejárata, de remélem ma éjjel nem lesz olyan hideg, mint tegnap. Holnap hárman folytatjuk az utat motoron kifelé a sivatagból, igyekeznünk kell, mert az egyiptomi határátlépés vár minket, és azt mondták, hogy ők nagyon komplikáltak, ráadásul még három hibás motort is át kell préselni a határon.

Még teljesen sötét volt, amikor felkeltünk, mert még be kell hozni a lemaradást tegnapról. Összepakoltuk a sátrakat, és reggeli közben néztük a napfelkeltét a sivatagban. Kb. 150 km-t kellett még a sivatagban motorozni, de ez a nap volt a legnehezebb, tele volt különféle homok variációkkal a terep, volt kaviccsal kever, volt sziklás, volt mély puha homok, volt kemény talajon kevés homok, voltak keréknyomok is a homokban, és voltak vízátfolyás nyomain keresztül vezető utak is. Gyorsan kell menni, mert különben besüpped a motor a homokba, de így hirtelen huppanók is meglepetést okoznak, így ma többször tövig koppantottam a lengéscsillapítókat, ami a motornak is meg nekem is fájt.

Menet közben egy idő után észrevettük, hogy nem jön utánunk a két terepjáró, sem a mi kísérőautónk, sem pedig a bérelt csomagcipelő autó. Megálltunk, hogy várjunk, ekkor a távolban lévő hegyekből megindult egyenesen felénk 6-7 ember, és még néhány ott maradt és figyelt. Egyre csak közeledtek, ekkor az egyik motoros megkérdezte tőlem, hogy neked jó szemed van, látsz fegyvert ezeknél az embereknél. Mondom nincs semmi a vállukon, de ennek ellenére ő felhúzta a sisakját, ráült a motorjára és beindította. Mikor már közel voltak, akkor nagy hangosan és széles mosollyal üdvözöltek bennünket, és csak a kíváncsiság hozta őket oda, mert látták és hallották, hogy motorok süvítenek a sivatagban.

Kis időre rá megérkeztek a terepjárók is, és kiderült, hogy a bérelt cipekedő autónak kifolyt a hűtővize és túlmelegedett az autó, ezért vizet kellett tölteni a hűtőbe, de ez nem tart sokáig, mert lyukas, ezért folyton meg kell állnia utánatölteni a vizet. Vízből is már fogytán voltunk, mivel még tegnap ki kellett rakni a nagy részét a sivatagban, mert különben nem fért volna fel a motor. Néhány kilométer motorozás után észrevettük, hogy az egyik motoros hiányzik, pedig már mindkét terepjáró ott volt mögöttünk. Megálltunk, és senki sem látott semmit, olyan nagy a sivatag, hogy elvesztettük az egyik motorost. Egy darabig vártunk, de nem jött. Ekkor elkezdtük keresni, kiderült, hogy eldőlt a mély homokban, és még a motor is ráesett, úgy, hogy alászorult. Így feküdt a homokban a motor alatt kb. fél órát, mire megtaláltuk, ráadásul még a benzin is elkezdett folyni rá.

Viszont három nap kemény sivatagi motorozás után sikerült kijutnunk, és csatlakoztunk a csapat másik feléhez. Nem sokat tudtunk szusszanni, mert indulnunk kellett tovább az egyiptomi határra. Ott várt minket egy simlis alak, aki fejenként 100 euróért begyorsította a határon az ügyintézést, de még így is délután ötig ott szenvedtünk. Ráadásul az utolsó komp ötkor megy át a tavon Abu Simbel-be, ahová ma kellett eljutnunk. Emberünk olyan dörzsölt, hogy odatelefonált a révészeknek, hogy várjanak, és tényleg, amikor odaértünk csak minket várt a komp. Amikor mi rámentünk, csak akkor engedtek még rá néhány terepjárót, a sorban várakozó többi jármű pedig várhat a holnap reggeli kompjáratra.

Itt egy hotelban alszunk ma, és végre három nap után lezuhanyozhattunk, és nem kellett sátrat állítani sem. A hotelban van Wifi, de nem működik az internet, így ma sem tudom feltölteni a blogot, de remélem holnap már lesz jele a harmadik évezrednek, és sikerül digitalizálni a gondolataimat.

Reggel a három lerobban motor tulajdonosa még megpróbált életet lehelni a motorokba. A BMW és KTM, aminek a generátora döglött be azt találták ki, hogy vesznek egy nagy autó akkumulátort és ráerősítik kívülről a motorokra. Ezeket az akkukat ete feltöltik, és így megpróbálnak eljutni a végcélig. A KTM beindult, de a BMW még valami kulcs kód problémával küszködött, mert a motor mindent leblokkolt, amikor elkezdtek babrálni az akkuval. Ezért a BMW-t rátették egy kamionra, ami a következő városba viszi a motort, így ez a probléma tovább eszkalálódik. A másik KTM, aminek a kuplungja csúszott pedig ma beindult, mert lehűlt és ettől megjavult.

Ma reggel még megnéztük a naptemplomot, még mielőtt útnak indultunk volna. Ezeket az épületeket a hegyekből vésték ki, de árterületen voltak, ezért svájci, német és angol segítséggel darabokra vágtak, és néhány kilométerre odébb újra összeraktak. A templomok belsejében nem csak festve vannak a falak, hanem vésve is, és ez így élőben nagyon impozáns látvány. Érződik, hogy több ezer éves gondolatok lettek a falakba vésve. Most is beszélnek a hieroglifák és mintha mindenkinek mást mondanának.

Ma csak a BMW van játékon kívül, mi többiek pedig nekivágtunk a következő városnak. Fegyveres kíséretet kaptunk, mert a kormány biztonságban akar minket tudni. Luxorba tartottunk, és a sivatagon keresztül szerettünk volna menni, mert ott nincsenek falvak, és lehet haladni, mert már így is késésben voltunk a reggeli szerelések miatt. Viszont a rendőrök azt mondták, hogy nem biztonságos, és nem mehetünk arra. Ezért a Nílus partján motoroztunk fel Luxorig. Mivel a Nílus az életet jelenti itt, ezért végig egy összefüggő település képezte az utat. Ezért csak lassan lehetett haladni, és folyton az idegesítő fekvőrendőrökön kellett átzötykölődni. Ezért megint több mint két órát motoroztunk sötétben, de a rendőri kíséretnek köszönhetően minden ellenőrzőponton csak átsuhantunk, nem kellett megállni és minden alkalommal magyarázkodni, hogy hova megyünk és kik vagyunk. Ezek az ellenőrzőpontok szinte öt kilométerenként vannak az utakon. Kárpótolt minket a lassú haladásért a gyönyörű zöld táj, ami végig ilyen a Nílus mentén, ezen túl csak a végtelen sivatag van.

Most Luxorban vagyunk egy hotelban, és holnap pihenőnap következik, tehát nem fogunk vezetni.