2019. február 7., csütörtök

Egyiptom - papírok - Kairó

Reggel az első dolgunk az volt, hogy bejelentkezzünk alexandriai lakosnak a helyi hivatalban. Ez azért volt szükséges, mert csak egy helyi lakos tud felhatalmazást adni valakinek, aki a motorok szállítását intézi. Így most alexandriai lakos lettem. Ez fél óra alatt megvolt, és innen mentünk az alexandriai önkormányzathoz, hogy felhatalmazást adjunk az ügyintézőnek. Itt sorszámot kellett húzni, és az egész pecsételés reggel kilenctől délután négyig tartott, de végül meglett ez is. Közben egy kávézóban várakoztunk a hivatal mellett.

Olyan volt mint a filmekben, régi gyarmatosítási korból megmaradt épület, és azóta sem csináltak rajta semmit. Meglátszik rajta az idő vasfoga, de ettől lesz különlegesen autentikus. Amikor odaértünk, akkor tele volt a kávézó terasza vendégekkel, de amikor a tulaj meglátta, hogy tíz külföldi szeretne kávét, akkor hirtelen felpattintott két ott ücsörgő vendéget, 15 másodperc alatt összerakott három asztalt és odavitt tíz széket. Olyan gyorsan történt minden, mintha egy akciófilmben lettünk volna.

Kimentem a mosdóba, ami a konyha mellet van, és ott voltak kikészítve a vízipipa töltelékek, és a kávés edények. Az egész konyha olyan füstös volt, amit gondolom soha nem újítottak fel, hogy minden fekete volt. A kávézóban ücsörögve néztük a város zsibongó nyüzsgését, ami folytonos autó dudálással volt aláfestve.

Rengeteg ember mászkál az utcákon, és a cipőpucoló fiú a kirakat padkáján olyan kiegészítése ennek a múltat idéző kavalkádnak, amilyet az ember csak filmekben szokott látni. Itt megállt az idő, és mégis valahogy belefolyt a jelenbe. Olyan ez, mintha a egy csomó kis időburok alakult volna ki a térben, és mi ki be mászkálhatnánk rajta.Valóban meg lehet itt Egyiptomban találni az Indiana Jones feeling-et minden szemszögből, csak figyelni kell a részletek összhangját.

Azt mondják, hogy van egy legenda, miszerint itt Egyiptomban alakult ki először a harmónia. Érdekes filozófia ez a zűrzavar országában, de ha elég nyitottak vagyunk, akkor fel tudjuk fedezni a sokszínűségben a közös pontot, és pont ez az, ami a harmónia alapja, még akkor is ha minden kaotikus. Ptolemaiosz építette i.e. 3. században a híres alexandriai világítótornyot, ami a világ hét csodájába tartozik, de több földrengés miatt az egész összedőlt és a tengerbe esett. Most csak egy erődítmény áll a helyén, de búvárok megtalálták a maradványait a tengerben.

A motoros, aki elveszítette az egyiptomi vezetői jogosítványát pedig még el kellett, hogy menjen a helyi rendőrkapitányságra, hogy bejelentse az okmány elvesztését. Ma belenyúltam a Földközi-tengerbe is, és most már miután átutaztuk teljes Afrikát, kezdve lent délen az óceánokkal végül itt fent a tengerrel a kezemben, átjárta a testemet egy spirituális hullám, ami a szívembe zárta Afrikát örökre.

Délután még átpakoltunk mindent, este pedig megyünk valami spontán helyre vacsorázni.

Reggel még mindenki pakolászott valami a motorján, és átparkoltuk egy őrzött parkolóba. Ez egész délután egyig elhúzódott, és csak ezután indultunk Kairóba. Szokatlan volt ennyi motorozás után utasként aludni a buszon, de jólesett egy kicsit pihenni. Késő délután érkeztünk meg, és a hotel, amit lefoglaltunk már foglalt volt, mert valakik időközben bejelentkeztek. Ilyen itt a helyzet, aki előbb van ott, az kapja a szobát.

Viszont egy utcával arrébb sikerült hotelt találni. Itt néhányan saját szobát kértek, én pedig másodmagammal vagyok egy szobában, de olyan szerencsénk van, hogy a mi szobánk a negyedik emeleten van, és direkt kilátásunk van a piramisokra.

Minden piramis karnyújtásnyira van, sőt még a nagy szfinx is látszik az ablakból. Este a vacsora után még az erkélyről megnéztünk egy fényshow-t is a piramisoknál. Ma még az eső is esett egy picurkát, csak hogy megmutassa nekünk, hogy még a piramisok is megáznak néha.

Reggel a piramisok látványára ébredni egy kicsit olyan volt, mint álomban az álom. Reggeli után átgyalogoltunk, körbemászkáltunk mindent a piramisok körül, és a két nagyobb piramisba én be is mentem. Olyan szerencsém volt, hogy az egyikben teljesen egyedül voltam a teremőrrel, ő pedig megint nagyon előzékeny volt velem, és minden irányból megengedte, hogy fényképezzek, sőt még a szarkofágba is bemászhattam. A piramisok azon kívül, hogy monumentálisak, még ötvözik az idő végtelenségét, a túlvilág kapuját, és valami földönkívülit is. Lehet elfogadni azt, amit az iskolában tanítanak, de aki igazán kíváncsi az nem elégszik meg a sablonos válaszokkal.

Ebéd után elmentünk a kairói múzeumba, ahol végtelen számban vannak kirakva az ásatások során talált régészeti leletek. Ezek láttán beindul az ember fantáziája, és ha jól odafigyelünk a részletekre, akkor több kérdés merül fel bennünk, mint amennyi választ kapunk. Olyan tárgyak vannak itt, amik valamilyen titokzatos nyelven suttognak hozzánk, és jelzik, hogy valamikor itt olyasmit tudtak, ami felülmúlja a mostani civilizációnkat is. A múmiák látványa ijesztően olyan, mintha két világ közt lebegnének még most is, és akármelyik pillanatban felkelhetnének.

A múzeumból a kairói piacra vezetett az utunk, ami olyan kis keskeny labirintusszerű utcácskák útvesztője, ami magába szippant, és örökre rabul ejt. Végtelen kacat van itt bezsúfolva apró kis boltocskákba.

A fűszeres utcában olyan illatok, és szagok keverednek a levegőben, hogy nem tudtam eldönteni összeesek-e vagy siessek tovább. Az utcák olyan keskenyek, hogy a felhalmozott áru összecsukódik a fejünk felett, mint egy alagút, és olyan érzést kelt, hogy a végén összeszűkül mint egy zsákutca, ahonnan nincs menekvés. Közben annyi ember préselődik ezekbe a sikátorokba, mint hangyák a hangyabolyban.

A piacról a Níluson várakozó hajóra mentünk egy hajókázásra, ami egyben egy étterem is, így itt vacsoráztunk. Nappal Kairó olyan mint egy atomrobbanás a világvége után, szürke lepukkadt elhagyatott piszkos házak és utcák, de ennek ellenére van valamilyen charme-ja, amitől lüktet az egész város, és érezteti, hogy itt összpontosul a történelem eszenciája.

Este a Nílusról kivilágítva néztem a várost, és ott volt előttem Kairó éjjeli arca, ami teljesen más hangulatot varázsolt elém. Hipnotizáltak a város fényei, amit csak felerősítettek a Nílusban hullámzó csillogó tükröződések. A hajón vacsora után egy hastáncosnő forrósította a hangulatot.

Vacsora után visszajöttünk a hotelba, hogy összecsomagoljuk a dolgainkat, mert éjfélkor indulunk a repülőtérre. Ma véget tér az afrikai utunk, és visszautazunk Európába, hogy tovább tekerjük a mókuskereket.


1 megjegyzés:

  1. Köszönöm Zoli,
    Végigolvasva a blogot afrikai motorozásról csak gratulálni tudok a kitartásodhoz és a fizikai és lelki teljesítményhez és kicsit irigykedek is.
    Örülök, hogy szerencsésen végjártad az utat.
    Üdv: Kövics Mihály

    VálaszTörlés