Dél-afrikai Köztársaság - Érkezés

Végre eljött a nagy nap. December 25-én 18:00 órakor indult a repülőgép Hamburgból Isztambulba. A szabályokat betartva két órával az indulás előtt a reptéren voltunk. Időben kivittek és elbúcsúztak tőlem. A gyerekek segítettek vinni a csomagokat. Ha a puszikat súlyban lehetne mérni, akkor nem engedtek volna fel a gépre. Végül megkerestem a légitársaság ablakát és beálltam a sorba, hogy feladjam a poggyászomat. Akkor látom, hogy iszonyat hosszú a sor. Legalább fél óra hosszáig ott álltam türelmesen és nem izgultam, de amikor az agyamig ért, hogy csak tíz métert mozdultam el a helyemről, és előttem még ezer ember áll, akkor elkezdett borulni az agyam. Tudtam, hogy itt csak a poggyászt kell feladni, és ki tudja mi vár még rám az ellenőrzőkapuknál. Ránéztem az órámra és elszédültem. Úgy döntöttem, hogy mindenkit kikerülök, ezúttal is bocsánatot kérek mindenkitől. Szerencsére az emberek megértőek voltak és előreengedtek. A poggyászos pedig azzal fogadott, hogy mivel én befóliáztam a csomagjaimat, ezért egy másik ablakhoz kell mennem. Ó JAJ, most már tényleg nagyon izgultam, de rögtön odamentem és nem is kellett sokat várnom, máris küldték a csomagomat átvilágításra, és valamilyen gordiuszi csomó lehetett a csomagomban, mert nem tudták értelmezni a tartalmát. Legalább nyolcszor átküldte a vámos különböző szögekben, de szerencsére végül továbbengedte, én pedig rohantam tovább az ellenőrzőkapukhoz. Ott a szokásos várakozás fogadott, ezzel nem is volt semmi gond, de már bent a terminálon vettem észre, hogy természetesen az én jártom Európán kívüli, ezért egy plusz biztonsági vámvizsgálat is volt ezen belül. Az jutott eszembe, hogy kijutni Európából sokkal nehezebb mint bejutni. Az Angolok tudják miről beszélek. Viszont minden rohanás kifizetődött, mert végül sikerült elérnem a repülőgépet.

Isztambuli átszállás után következett még egy kb. 12 órás repülés. Annak ellenére, hogy Hobbitoknak szánt üléshelyek vannak a repülőkön nagyon jót aludtam, és furán kipihent vagyok még késő este is. Útközben még megnéztem a The Snowman című filmet, csak hogy érezzem, hogy télből megyek nyárba.

Amikor megérkeztünk Fokvárosba, már ott várt minket a csapat többi tagja is és direkt a reptérről egyenesen mentünk megnézni a Jóreménység fokát. Annak ellenére, hogy kicsit messzebb van egy délebre fekvő kiszögelés is, ezt tartják Afrika déli csücskének. Itt belenyúltam a két óceán közé, hogy érezhessem ahogyan megcsókolja az Atlanti-óceán az Indiai-óceánt. Innen visszamentünk Fokvárosba, ahol az első éjszakán egy hotelban pihenjük ki a hosszú repülőutat. A vacsoránál érkezett a hír, hogy a vezetőnk, akinek motoron kellene vezetni minket (mert ő a "térképhordozó"), nem tudott felszállni a gépre, mert az bedöglött, ezért ő Szibériában ragadt. Viszont ne izguljunk mert másik géppel jön, de reggel érkezik és egyenesen megy a reptérről a motorok garázsához. De ez sem volt zökkenőmentes, mert Moszkvában lekéste az átszállást, mert az a gép meg késett hét órát műszaki hiba miatt. Most az a helyzet, hogy holnap elindulunk nélküle, és este a táborhelyünkön találkozunk, mert ő majd később érkezik külön. Szóval folytatás következik... Megyek is aludni, mert holnap (ma) hatkor kelek és már fél kettő múlott.