Transz-afrikai expedíció – Előzmények

Motiváció

Valahol mélyen él bennem az ősi vágy, hogy új helyeket fedezzek fel. Ezért mindig is voltak kisebb - nagyobb terveim, hogy miként tudom a spirituális énemet egy materiális világban élményekkel feltölteni. Egyetértek Stephen Hawking elméletével, hogy minden megsemmisül, ha pl. egy fekete lyukba zuhan, viszont az információ megmarad. Ez szerintem az a megfoghatatlan dolog, ami örök. A tudósok információnak hívják, a vallásos emberek pedig hitnek. Tudom, hogy ez már egy lerágott csont, hogy próbáljunk meg a mai szürke rohanó világban egy kicsit megállni és észrevenni, hogy nem gépek vagyunk, akiknek csak teljesíteni kell és a társadalmi elvárásoknak megfelelni, de ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez emlékeztet engem arra a régi mondásra, hogy álmodod az életed, vagy éled az álmaidat!? Számomra a kilépést a mátrixból a második lehetőség biztosítja. Nem akarok egy avatárja lenni valakinek, hanem önmagam akarok lenni. Ezért is szoktam sűrűn idézni azt a régi mondást, hogy nem a testednek van lelke, hanem a lelkednek van teste! Ebből kifolyólag számomra fontosabb lelkileg megélni dolgokat, mint fizikailag, de mivel jelenlegi létünkben a kettő együtt jár, ezért a lelkem elviszi a testemet, hogy együtt megtapasztaljanak új élményeket.

Íme egy videó arról, ami az ereimben keringő benzint a szívembe pumpálta:

Igaz, hogy én nem egy Yamahával fogok nekivágni Afrikának, de ez a reklám tükrözi leginkább azt, amit érzek.

Tervek

Minél nagyobb kaliberű egy ötlet, annál több előkészületet is igényel, amihez egy csomó idő is kell. Pláne, hogy az ember elsősorban a mindennapi életével foglalkozik. Minden területen megfelelni, és a civil életünket menedzselni nem könnyű dolog, de nem szabad megfeledkezni az álmainkról sem, mert különben csak megvalósítatlan tervek maradnak a "majd egy szép napon" önámítás bugyrában. A nagy tervek elsőre kivitelezhetetlennek tűnnek, de valahol el kell kezdeni. Ennek az útnak az ötlete tíz éve kezdet kialakulni bennem. Ennyi időre volt szükségem, hogy álomból realitás legyen. Már kisgyerek koromban éreztem, hogy a világot látni kell. Sohasem szerettem turistaként definiálni magamat, inkább utazóként szeretem felfedezni a világot. A szüleimnek köszönhetően sokat utaztunk gyerekkoromban, de az igazán független időben és térben korlátok nélküli kalandok, akkor kezdődtek, amikor 18 évesen megkaptam a jogosítványomat.

A világra való nyitottság és a vezetés élményének a kombinációja ösztönzött arra, hogy amikor csak lehet fedezzek fel valami újat. Ennek köszönhetően kb. húsz évesen befurikáztuk szinte egész európát. Mivel pont ebben a legszebb életszakaszomban hullott szét darabjaira az ország, amiben születtem, ezért ez többszörösen is megnehezítette az európai országokba való bejutást. Először is nagyon gazdaságosra kellett faragni ezeket az utakat. Mindig többen utaztunk és megosztottuk az útiköltségeket, ráadásul akkor még nem volt ilyen drága a benzin sem. Sátorban és autóban aludtunk, de nem is az volt a célunk, hogy luxushotelok és a strand között ingázva töltsük el az időt, hanem minél kalandosabban feltalálni magunkat az előre nem tervezett, helyben spontán kialakult szituációkban. Akkoriban még vízumokat is be kellett szerezni, hogy be tudjunk lépni egy másik országba. Csodálatos élmény volt felfedezni a kontinensünk különféle kultúráit és országait. Ettől kaptam étvágyat arra, hogy más kontinenseket is megismerjek.

Tíz év álmodozás, tervezés és szervezkedés után harminc éves koromra sikerült megvalósítanom Közép és Dél-Amerika körbeutazását hátizsákkal. Oda ketten mentünk német útitársammal. Ennek a hatalmas útnak egyetlen egy napja sem volt előre kitervezve, ezért ezen a kalandos úton reggelente még nem tudtuk, hogy este hol fogunk aludni. Minden napunk spontán ott helyben alakult. Arról az útról körlevelekben számoltam be az ismerőseimnek, amiből később egy könyv is született.

Egy nyaralást, vagy egy hetes kiruccanást is jó ha az ember időben elkezdi tervezni, de egy egész kontinenshez újabb tíz évnek kellett eltelnie, mire sikerült megvalósítható közelségbe hozni. Az egész ott kezdődött, hogy régi álmomat szerettem volna megvalósítani, azt hogy motorral keresztülvágok Ázsián nyugatról keletre. Éveken át agyaltam azon, hogy miként és kivel tudom ezt megvalósítani. Nem kevés probléma merült fel. Bárhogy is terveztem, az idő faktor mindig nagy volt. Lehetetlen Ázsiát rövid időre tervezni. A mostani életembe nem fér bele, hogy mondjuk fél évre kivonom magamat a társadalmi mókuskerékből. Az ázsiai országokba való vízumok beszerzése olyan bürokratikus és időben kiszámíthatatlan akadályokat vetített előre, ami végkép befagyasztotta ezt a projektet. Ennek ellenére még egy darabig próbálkoztam, hátha találok egy jó útitársat, és így együtt talán kitalálhatunk valamit közösen. Évekig próbálkoztam abban a reményben, hogy többen együtt megoldjuk, de még itt Németországban sem találtam senkit, aki bevállalna egy ilyen kalandot. Ezért tovább kezdtem nézelődni és szemet szúrt Ausztrália. Egy csomó filmet és dokumentumfilmet megnéztem és a hihetetlen végtelen táj magába-szippantott. Ott akartam lenni. Körbe akartam motorozni Ausztráliát. Viszont szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy oda sem találok senkit, akivel ezt végigcsinálhatom. Ekkor jutottam el Afrikáig.

Afrikában már többször voltam, de ez lenne az első alkalom, hogy keresztülutazom az egészet délről északra, ráadásul motoron. Mint az közismert a németek híres világjárók. Ezért elkezdtem keresgélni az interneten olyan embereket, akik egzotikus motoros utazásokban jártasak. Mondanom sem kell, hogy eleinte csak itt Európában vagy az USA-ban, a jól megszokott aszfaltos utakra vállalkozó embereket találtam. Néhány olyan útitervbe is botlottam, amelyik esetleg egy-két ázsiai vagy afrikai országot jelent, de egy egész kontinens átszelésére nem volt érdeklődő. Végül belebotlottam egy motoros utakkal foglalkozó fickóba, akinek az élete a motorozás. Olyannyira, hogy a jól kereső állását is feladta, hogy a szenvedélyének élhessen, és motoros utakat tervezzen szerte a világban. Felhívtam és mondtam neki, hogy engem érdekelne Afrika. Azt mondta, hogy Afrika a legjobb döntés, mert ő már mindenhol motorozott, de a legszebb élménye az Afrika. Valamikor még a 2016-os évben megbeszéltük, hogy engem érdekel a dolog és 2017 decemberében indulhat az Afrikát átszelő expedíció, ha sikerül találni összesen legalább hat embert, aki vállalkozik erre, mert csak akkor fizetődik ki megszervezni egy ilyen kalandot. Utoljára gyerekkoromban vártam így a karácsonyt mint tavaly.