Kenya - Etiópia

Ma reggel úgy vágtunk neki az útnak, hogy az utolsó néhány kilométert kell még csak megtenni Kenyában. Ez elég érdekes volt, mert különféle tájak váltották egymást először enyhén zöld környezet, néhány kilométer után pedig mintha a vadnyugaton lettünk volna, sivár táj, alig valami növényzet. Ezután még ennél is kietlen táj következett, olyan volt mint a Mars felszíne, vörös, poros, sziklás kőzet, és semmi növény, minden irányban, ameddig csak el lehet látni.

A hőmérséklet harminc fok felett volt ma is egész idő alatt, és ezen a tájon még árnyék sincs. Sok pásztor rengeteg állatot terelget minden irányban az utak szélén. A legtöbb kecske van, de ilyen sok tevét egy helyen el sem tudtam képzelni, több ezer tevét láttunk útközben. Ezek a gazdák jó gazdagok lehetnek, és sok feleséget vehetnek maguknak.

Tíz óra körül megérkeztünk az Etióp határra. Két óra alatt el is intéztük a kenyai kilépési procedúrákat, és az Etióp oldalon is lepecsételtettük az útleveleinket. Viszont a pecsételést megelőzte még egy Ebola teszt is, hogy biztosak legyenek benne, nem viszünk az országba ilyen veszélyes betegséget. Az már csak természetes, hogy mindenkitől elkérték a sárgaláz elleni védőoltási papírokat is.

Ezután mentünk volna a motorok papírjait intézni, de szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy az orrunk előtt zárták be az irodát délben, mert két óra ebédszünetre ment mindenki. Ezért két óra hosszat lógattuk a lábunkat a határon. Ezt az időt kihasználta egyikünk, és kicserélte a motorja kormányán a csapágyat, mert már napok óta tönkrement, és nagyon lötyögött. Amikor végre fél háromkor megérkeztek a vámosok sikerült nekik kevesebb mint két óra alatt a papírokat kitölteni. Így délután négykor végre sikerült átjutnunk Etiópiába.

Mostantól kezdve a jobb oldalon vezetünk, Etiópia az első ország utunkon, ami az európai közlekedési rendszert alkalmazza. A határ után meglepetésemre újra elkezdett zöldülni a táj, itt már voltak újra bokrok és kisebb fák is. Néhány kilométerenként apró kis falvak vannak az utak mentén, ami csak néhány kunyhóból áll. Ezek a kunyhók 2-3 méter átmérőjű kör alakú sár építmények, aminek a teteje valamilyen száraz fű szerűség. Azt mondták, hogy itt Etiópiában minden bokornak hat szeme van. Amikor az ember megáll a semmi közepén, hirtelen mindig előkerül valahonnan néhány ember, akik kíváncsian figyelik az eseményeket.

Folyamatosan figyelni kell, mert itt bármikor keresztezheti az ember útját valamilyen állat. Folyamatosan legelésznek végig az út szélén a kecskék, tehenek, tevék, szamarak, és kiszámíthatatlan, hogy mikor kívánják meg az út másik oldalán a füvet. Sokszor van olyan is, hogy néhány állat csak úgy mókából az út kellős közepén ácsorog, ilyenkor nehéz eldönteni, hogy melyik oldalról a legjobb kikerülni, mert ha közel ér az ember, akkor az is megtörténhet, hogy megijed az állat és elkezd futni egy irányba. Egyszer így két teve közt sikerült átjutnom, de rám se hederítettek, ezek már megszokták a közlekedő járműveket.

Még sötétedés előtt sikerült megérkeznünk egy eléggé lepukkadt hotelbe, annak ellenére, hogy egy csomó időt elveszítettünk a határon. A vacsora elég jó volt, de amikor desszertet szerettünk volna rendelni, azt mondták, hogy nincs semmi édes. Akkor gyümölccsel próbálkoztunk, de az sem volt. Mivel semmi nem volt, legalább egy világhírű Etióp kávét szerettünk volna meginni, de legnagyobb meglepetésünkre este már nem szolgáltak kávét. Ekkor valaki előszedett a terepjáróból egy doboz kekszet, és azt eszegettük a vacsora után.

Mára 300 km távot kell megtenni. Ebből 100 km sima út, 100 km nagyon rossz út, és 100 km offroad. Itt is kicsi falvak vannak az utak szélén, a kunyhók sárból és gallyakból készültek. Ma a 40 fok körüli hőmérséklet a kibírhatatlan határát súrolta, még a GoPro kamera is kiírta, hogy leáll, mert túlmelegedett. Most van a száraz évszak, és a bokrok elvesznek a táj szürkeségében, minden száraz és poros. Rengeteg vizet kell inni, mert különben összeesik az ember.

Ma az eddiginél is több állat mászkált az utakon, és külön megnehezítette a vezetést, hogy még rengeteg kátyút is kerülgetni kellett. Az előttem haladónak sikerült egy tehenet is elakasztania az oldaltáskájával, de szerencsére senkinek nem esett baja, mert csak egy enyhe koccanás volt, és a tehén is flegmán kérődzött tovább, mintha semmi sem történt volna.

Az egyik kicsit nagyobb faluban megálltunk, hogy benzint vegyünk, és pénzt vegyünk ki a helyi bankautomatából. A legnagyobb bankjegy, amit az automata kiad, az 100 helyi papírpénz (Birr), ez kb. 3 euró, így amikor mindannyian rászálltunk az automatára egy raklap pénzt szedtünk ki belőle. Közben annyi ember gyűlt körénk, hogy el sem tudom képzelni, hogyan fér el ennyi ember egy faluban. Nem csak nézték a motorokat, hanem mindent meg is fogdostak. Jobban megvizsgálták a motorokat, mint egy alapos urológus a páciensét, amit lehetett megnyomtak, eltekertek, kinyitottak, átállítottak, belenyúltak…

Pénzt sikerült felvenni, de benzin nem volt a kúton, ezért keresni kellett egy helyi ügyeskedőt, aki szerez nekünk feketén. Természetesen előkerült egy ember, aki tud nekünk benzint adni, de túlságosan nagy volt a tömeg a faluban, ezért néhány kilométerre a falun kívül találkoztunk vele, és ott öntöttük kannákból a motorjainkba a benzint.

Benzintöltögetés közben az utakon gyerekek jelentek meg, akik vizet vittek haza. Ezek a kislányok 5-6 évesek lehettek és minimum 20 liter vizet cipeltek a kicsi görnyedt hátukon kilométereken keresztül, őrült hőségben. Megkérdeztem, hogy lefényképezhetem-e őket, és adtam nekik 100 Birr-t, úgy örültek neki, mintha a lottón nyertek volna. Az utak tele voltak gyerekekkel, akik vizet cipeltek.

Újra elgondolkodtam azon, hogy ugyanaz a bolygó az otthonunk, de mégis fényévekre vagyunk egymástól. Nekünk otthon egy kattintás a számítógépen, és már más napi baromságot nézünk a képernyőn, miközben ezek a gyerekek minden nap órákon keresztül cipelik a vizet haza egyedül szülők nélkül, és azt sem tudják mi az az elektromosság.

Nagyon megható volt látni, ahogyan az egyik gyerek, aki már tovább haladt kicsi görnyedt hátán hatalmas súllyal, és visszafordul, hogy biztassa a másik gyereket, hogy gyere már, ne bámészkodj, sietni kell haza. Pedig ő olyan kíváncsi volt, hogy mit csinál ez a sok motor itt az út szélén, mert ilyet még nem látott, egy picurkát hezitált, és a másik gyerek után sietett, mert tudta, hogy neki ez a feladata, és otthon már várják a vizet. Különben már ezelőtt is feltűnt, hogy egész kicsi gyerekek, amint megtanulnak járni, már egyedül kolbászolnak az utak szélén, ahol közlekednek az autók és kamionok. Itt ez teljesen normális, hogy a gyerekek szülők nélkül mászkálnak, de az a megdöbbentő, hogy már 2-3 éves gyerekek is ott állnak az út szélén, és figyelik a történéseket.

Ezután még ennél is a jobban a semmi közepén haladtunk tovább az utolsó 100 km murvás, földes, homokos talajon. Nagyon izgalmas volt ezen a kiszámíthatatlan változatos úton motorozni, miközben hatalmas port kevertünk a levegőbe. Útközben találkoztunk az itt élő nomád néppel is (Hamar törzs), aki kecskéket legeltetnek a száraz bozótosban. Az egyik nomád lánnyal le is fényképezkedtem, ők sárral és valamilyen olajjal kenik be a hajukat és testüket, hogy védekezzenek a brutális napsütéstől.

Némelyik helyinek gépfegyvere is van, és amikor meglátnak minket, akkor magasba emelik a fegyverüket, és mosolyogva integetnek. Szerencsére örülnek, amikor látnak minket.

Ma sikerült kora délután megérkezni egy nagyon szép kempingbe, ahol szobák is vannak, így én egy ilyen fárasztó meleg nap után egy kis házikóban alszok. Vacsora előtt lehetőségünk volt egy tradicionális kávé szertartáson részt vennünk. Egy külön erre a célra kialakított kör alakú nyitott helységben friss kávét pörköltek parázson, és még melegen egy mozsárban apróra törtek, mi pedig körülötte ültünk és átszellemülve figyeltük a különleges kávé rituálét.

Ezután a frissen pörkölt és apróra morzsolt kávét beletették egy csuporszerűségbe, amit felöntöttek vízzel, és szintén parázson felforraltak. Mindeközben kis tálkákban az asztalokon izzó parázson különféle fűszerek és apró gyümölcsdarabkák füstölögtek. Kicsi kávéscsészékbe öntötték a kávét, én mindig tejjel iszom, de ezúttal nem tettem bele semmit, és mégis életem legfinomabb kávéját ittam. Nem volt keserű, annak ellenére sem, hogy nem volt benne sem tej sem cukor.