Kenya - Kávé - Iskola

Ma hétkor keltünk, és reggeli után egyenesen mentünk megnézni a ház mögött lévő kávéültetvényeket. A házigazda lány azzal foglalkozik, hogy Németországba exportálja a kenyai kávét. Sokat mesélt a kávétermelők, és a kávé áráról. Nálunk Európában sok helyen szerepel a fair trade pecsét néhány kávén, ami azt szeretné hangsúlyozni, hogy rendesen meg vannak fizetve a termelők, de ez nem teljesen igaz.

Az a helyzet, hogy mindegy mennyi pénzt kapnak a termelők, a korrupt rendszer maximálisan kihasználja a termelőket, és mindent elvesz, csak nagyon keveset tarthatnak meg a termelők. Ezert azt találták ki, hogy alapítványok segítségével külön támogatják a termelőket direkt Németországból. Anyagi támogatást és felszereléseket juttatnak el direkt a termelőknek. Az itteni házak még biogázt is termelnek a rengeteg hulladékból, amivel el tudják látni a saját háztartásukat, így például gázzal tudnak főzni, és vizet melegíteni. Ezt a biogáz technológiát szintén a Német kávéimport alapítvány segítségével sikerült megvalósítani.

A kávéültetvényekről egy helyi iskolába vezetett az utunk, ahol az állami támogatás szintén olyan kevés, hogy nem jut elég terem az összes gyereknek. Ezt is a Német kávé alapítvány támogatja, és megvették az összes alapanyagot, és iskolaszereket, ami egy új iskolához kell, viszont, hogy valami motiváció legyen az egészben, a helyiek kell, hogy felépítsék az iskolát. Így sajátjuknak tudják érezni, hogy ők építették fel, és vigyázni fognak rá. Külön nekünk szervezték meg az iskola alapjainak a kiásásának a kezdetét, hogy szimbolikusan a Németországból érkezett látogatók lapátolják ki ez első néhány kupac földet. Ezzel tudjuk támogatni őket, hogy velük vagyunk, és örülünk, ha tudunk segíteni a gyerekeknek.

A mostani tantermekbe is bekukucskáltunk, a gyerekek kijöttek az udvarra és énekeltek is. Nagyon megható volt látni, ahogyan fülig érő mosollyal, és gyermeki naivitással örülnek annak, hogy valami szokatlan történik az iskolában. Ilyen még nem volt, hogy egy csomó nagy motor parkol az iskola udvarán. Ezeknek a gyerekeknek minden apróság nagy örömet tud okozni, és nem sírnak, ha nem kapnak iPhone-t karácsonyra. Bevallom, hogy látva az itteni gyerekek önzetlen örömét, még akkor is, ha semmijük sincs, próbára tette az érzelmeimet, és nagyon elgondolkodtatott.

Nem azoknak van szüksége segítségre, akik Európáig eljutottak, hanem helyben kell segíteni az embereket, és főleg a gyerekeknek kell megteremteni a megfelelő életkörülményeket. Ez kell, hogy a szemünk előtt lebegjen, nem pedig a politikusok számító gondolatmenete, hogy a bevándorlók potenciális munkaerő lesznek egyszer. Mi lesz azokkal az emberekkel, aki itt élnek, a saját hazájukban!? Nekik van a legnagyobb szükségük a támogatásra.

Az iskolalátogatás után folytattuk utunkat, és az óriási kenyai hegy mellett haladtunk, ami olyan magas, hogy havas a teteje, így most már elmondhatom, hogy láttam havat Afrikában. Különleges élmény volt harminc fokban havat látni. Egyre csak nőtt a hőmérséklet, és elérte a 37 fok Celsiust is. Menet közben még elviselhető volt, de amikor megálltunk, és nem volt árnyék sem, akkor nagyon megcsap a hőség.

Elérkezett az a pont is, amikor áthaladtunk az egyenlítőn. Egy tábla jelzi az út szélen, hogy itt van a 0 pont. Innentől kezdve a föld északi felén haladunk tovább. Ma az utunk a hegyekben indult 18 fokban, de az egyenlítő után már elvesztek a zöld fák, sivár száraz fű, és száraz bokrok lettek a táj díszei. Csak kevés fa van, és azok is inkább egy nagyobbra nőtt bokorra hasonlítanak. Ez a száraz táj a végtelenbe nyúlik, ameddig a szem ellát. Az utak szélén táblák figyelmezettnek arra, hogy itt elefántok mászkálhatnak. Viszont itt rengeteg, több ezer púpos-tevét láttunk az utak szélén vonulni.

Az egyik faluban megálltunk néhány percre, hogy összerázódjon a csapat, és megint olyan nagy attrakció lettünk a kis faluban, hogy több százan bújtak olyan közel az auránkba, ami még egy zsúfolt liftben is kényelmetlen.

Délután, még világosban megérkeztünk az új szállásunkra, amit egy svájci öregember üzemeltet. Még negyven éve jött ide, feleségül vett egy helyi nőt, és azóta is itt él. Érdekes, hogy pont abban a svájci faluban született, ahol az egyik motoros is. Nagy élvezettel beszélgettek svájci–német akcentussal egymás közt, amiből semmit sem lehet érteni. A vacsora után kiültünk az udvarra egy tábortűz köré, és élveztük a csillagos eget. Mivel itt nincs fényszennyeződés, ezért gyönyörűen látszik minden az égen.