Zambia - Eső

Ma már az óra csörgése előtt felkeltem. Annak ellenére, hogy nehezemre esik korán felkelni, kezdem már megszokni. Reggel enni sem nagyon tudok, de most magamba kell, hogy erőszakoljak valamennyi kaját, hogy legyen energiám később. Reggeli előtt még egyikünk egy jó nagy bogarat kimentett a medencéből, mert háton úszva reménytelenül vergődött és megsajnálta szegényt. A KTM-et sikerült megjavítani, és időben csatlakoztak hozzánk, így ma a teljes csapat nekivághatott Zambiának.

A határ nagyon közel van, én már tegnap félig át is léptem, amikor a két országot összekötő hídról a mélybe vetettem magam. Ma ugyanazon a hídon mentünk át, és három órába telt, mire minden pecsétet megkaptunk, és a létező összes adót, belépést, útdíjat, vízumot, biztosítást kifizettünk. Az utolsó kapunál már röhej volt az egész, mert a vámos négy ember után jelezte, hogy elfogyott az egyik nyomtatvány, amit ki kell tölteni. Ezért vele együtt bemotoroztunk a legközelebbi városig, és a hivatal előtt a parkolóban folytatódott a papírok kitöltése.

Amíg ide elértünk egyre csak nőtt a hőmérséklet, pokoli meleg volt és tűzött a nap, ráadásul a város aszfalt és beton hősugárzása már a nap elején kiszívta minden energiámat. Iszonyatosan fülledt párás volt a levegő, még a lélegezni is alig tudtam. Leültem egy padkára egy jó nagy fa árnyékába, amíg vártam, hogy a papírok elkészüljenek. Öt perc sem telt el, egyszer csak olyan hirtelen kezdett el ömleni az égből az eső, mit mikor megengedjük a zuhanyt. Innentől kezdve meg sem állt, és olyan intenzitással esett folyamatosan, mintha vízágyúkból lőtték volna. Viszont haladni kell, ezért esőben folytattuk az utunkat, miután elkészült minden papírmunka.

Miután megtettünk kb. száz kilométert Zambiában, beálltunk egy benzinkútra benzint tölteni, erre ugyanaz a helyzet alakult ki mint Zimbabwében, nem volt benzin. Azt mondták, hogy kb. hatvan kilométerre van egy másik kút, és mivel az mindenkinek még elérhető volt, továbbmentünk, de itt is azt a választ kaptuk, hogy elfogyott a benzin. Ez már nem volt mókás, mert zuhogó esőben ott álltunk száraz tartályokkal egy kis falu szélén. Akkor megkérdeztük, hogy mégis mit lehet ilyenkor tenni, és van-e lehetőség esetleg feketén benzint szerezni. Erre az volt a válasz, hogy a falu piacán sok ember van, és kérdezzük meg ott. Az egyikünk elmotorozott oda érdeklődni. Néhány perc múlva jó hírekkel érkezett vissza, ezért mindannyian odamentünk. Addig a falu lakossága összehordott néhány kanna benzint, némelyik öt, másik meg tíz literes kannákkal érkezett. Ezt szétosztottuk egymás közt, így mindenkinek jutott legalább fél tartály benzin. Ez pedig elég volt, hogy folytatni tudjuk utunkat. Mindenki örült és boldog volt, a falu népe, mert történt valami szokatlan a faluban, és egy kis pénzt is kerestek, mi pedig nyugodtan vágtunk neki az útnak.

Mivel az eső folyamatosan esett, és már délután öt óra volt, ráadásul mindenki bőrigázott és fázott, mert így esőben a hőmérséklet 18 fokra csökkent, úgy döntöttünk, hogy a következő városban, ahol van alvási lehetőség megállunk. Majdnem mindenkinek vízben tocsogott a lába, mert még a csizma is átázott. Nekem szerencsém volt, mert száraz maradt a lábam, sőt a nadrágom és a kabátom is jól bírta az iszonyatos esőt, csak a kesztyűm ázott át teljesen. Az ujjaimon a bőr teljesen átázott, kifehéredett és beráncosodott, már egy kicsit zsibbadni is kezdett a hideg vízben tocsogó kesztyűben. Akkor eszembe jutott, hogy bekapcsolom a kormánymelegítést. Azt hittem, hogy ez Afrikban teljesen felesleges lesz, de nagyon jó érzés volt. Utoljára gyerekkoromban éreztem ilyet, amikor bepisiltem és lassan tocsogva szétfolyt a meleg sárga folyadék.

Miután megérkeztünk a szállásra, azonnal mentem és átmelegítettem magamat egy forró zuhannyal. Ezután vacsora következett, én csirkét rendeltem, de néhányan elég rosszul jártak, mert a másik, nem csirke beazonosíthatatlan eredetű és halmazállapotú hús volt.