Még tegnap láttuk a határon, hogy egy rabszállító kb. 20 embert hoz át a határon, és tesz ki a zimbabwei oldalon. Nekik nem sikerült elbújni a Dél-afrikai Köztársaság rendszerében.
Egész éjjel esett az eső, sőt reggel szabályosan ömlött, így zuhogó esőben kellett nekivágni az útnak. Napközben többször változott az időjárás, néha 16 fok volt és ömlött az eső, máskor meg hirtelen eltűntek a felhők, és néhány per alatt 37 pokoli fokra emelkedett a hőmérséklet. Nem hiába ilyen zöld Zimbabwe, a rengeteg esőnek köszönhetően végtelen zöld táj veszi körül az embert. Nem óriásiak a fák, mint Dél-Amerikában, de nagyon szűrű, sok füves terület is van, és a majomkenyérfák különös díszítést adnak az egész környezetnek.
Útközben többször láttam olyan táblákat, amin egy áthúzott stoppos ujj látszik. A stoppolás tilalmának ellenére, a táblák mellet rengetegen stoppolnak. Nagyon sok nő fején kosarak, és különféle edények vannak, amiben mindenféle dolgokat cipelnek. Sokan közülük a kezük segítsége nélkül, csak a fejükkel egyensúlyozva cipelik az óriási rakományokat.
Egy idő után megint fogytán volt a benzinünk, és újra segítségre volt szükségünk, de nem volt gond, mert az ismeretségi lánc segítségünkre volt. A benzinkutas, aki még első nap segített, továbbtelefonált az utunk mentén lévő ismerőseinek, hogy jön egy csapat, és várjanak minket benzinnel. Működött is a dolog és sikerült újra tankolnunk, annak ellenére, hogy tilos benzint eladni állami engedély nélkül. Sőt még plusz kannákba is raktunk benzint, amiket a terepjáróba pakoltunk, hogy ha később szükség lesz rá, akkor ne maradjunk az út szélén. Ez külön rizikós dolog, mert nagyon megbüntethetnek, ha közlekedési ellenőrzéskor külön benzint találnak nálunk, de bevállaltuk ezt a rizikót, mert nem volt más választásunk.
Néhány óra vezetés után megérkeztünk egy safari parka, ahol megittunk egy kávét, és gyönyörködtünk a tájban. Itt újra tankolnunk kellett, és ezúttal a kannákból pótoltuk az elfogyott üzemanyagot.
Ma mesélték, hogy azért ment gallyra a gazdaság, mert az elmúlt időszakban megpróbálta a kormány újraosztani a lapokat. Elzavarták a fehér farmereket és gazdálkodókat, és az őslakosok közt osztották szét a munkát, de ők ahelyett, hogy legalább változtatás nélkül folytatták volna a munkát, ehelyett elköltöttek minden pénzt és elhanyagolták a birtokokat. Most rengeteg föld fekszik parlagon kihasználatlanul. Senki nem akar foglalkozni vele. Most még rosszabb helyzetben van az ország, mert eddig legalább termelt valamit, és a farmerek adót is fizettek utána. Most nincs semmi, és így mindent importálni kell, ebből fakadóan minden drága is. Azt mondják, hogy akkor kezdődik igazán a baj egy országban, ha már az élelmiszert is importálni kell, és ez a helyzet alakult ki itt Zimbabwében. Ráadásul a világ, és Európa is pénzzel támogatta az országot, hogy helyreállítsák a rendet, de ők szép lassan ezt a pénzt is elköltötték anélkül, hogy bármibe befektették volna.
Ma is sokat kellett vezetni, kb. 630 km-t tettünk meg, és közben még megálltunk a szafariban is, ezért már sötét volt amikor megérkeztünk a Viktória vízesésekhez. Itt virágzik a turizmus rengeteg a hotel és kemping. A mi kempingünk nagyon hangulatos, és olyan sátrakban alszunk, amik már itt fel vannak állítva, van benne két ágy, egy éjjeliszekrény, és még áram is. Valami helyi fűszerezéssel készült csirkét vacsoráztam, amihez egy furcsa fűízű salátát tálaltak, és enyhén csípős is volt, amit nagyon szeretek. Nekem nagyon tetszik ez az intenzív fűszerezés, amiket az utóbbi napokban ettem itt Zimbabwében, mert olyan ízeket kevernek össze, amik még akkor is megkülönböztethetőek, ha egyszerre összekeverve van az ételben. Vacsora után egyenesen mentem aludni.
Ma reggel van az első nap, hogy nem kell korán kelni, mert ma egy nap kirándulás van a Viktória vízeséseknél. Ennek ellenére nyolc óra előtt felkeltem magamtól. Reggeli után leadtam néhány ruhadarabot mosásra, mert eddig, amikor tudtam gyorsan kézzel kimostam zoknikat és gatyákat, de itt most ebben a kempingben van lehetőség és idő, hogy kimossanak néhány dolgot rendesen is.
Ezután elmentem a senki földjére, ami Zimbabwe és Zambia között van. A két országot egy híd köti össze és a Viktória vízesések választanak ketté. Tehát a vízesések egyik oldala Zimbabwe, a másik Zambia. Erről a hídról lehet Bungee Jumping-olni. Ezt ki kellett próbálnom, sőt egy kicsit csavart változatát, mert amikor leugrottam, először függőlegesen zuhantam, és utána mint egy hinta egy óriási kilengéssel hatalmasat íveltem. Fantasztikus élmény volt kb. 4 másodperc szabadesés, és még egy óriási hintázás. A híd 128 méter magas, és innen kellett leugranom, de a szervezők egy alig érezhető finom mozdulattal segítettek az ugrás hezitálását felgyorsítani. Hihetetlen érzés a Viktória vízesések közt a mélybe ugrani, érezni ahogyan az idő lelassul és a testem átadja magát a gravitációnak.
Ezután végigmentem a parkon, ami a vízesések mellett vezet, ez több kilométer, és rengeteg kilátó van útközben, ahonnan gyönyörűen látszik a mélybe zúduló iszonyatos víztömeg. Némely szakaszon olyan mennyiségű víz zuhan le egyszerre, hogy a levegő annyira párás lesz ettől, hogy eső formájában folyton esik. Itt nagyobb a páratartalom, mint egy akváriumban.
Miközben gyalogoltam vissza a kempingbe útközben rengeteg árus próbálta rám-sózni az árúját. Ezt úgy hárítottam, hogy Európába tilos fa és bőr árut vinni, de ekkor rögtön találtak valamit, ami fémből, vagy kőből van. Az egyik árust megkérdeztem, hogy hány gyereke van, mire ő azt felelte, hogy három, erre én mondom neki, hogy nekem meg négy van. Akkor nagyon meglepődött, és azt mondta, hogy igyekezni fog, hogy beelőzzön. Most még pakolnom kell, utána vacsora és alvás, mert holnap folytatódik az út Zambiába. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése